2015. június 18., csütörtök
FIGYELEM!!!!!
A BLOG SZÜNETET TART, AMI ÚGY KB. 1-2, MAX 3. HETET VEHET IGÉNYBE!
Megértésüket köszönjük :)
Megértésüket köszönjük :)
2015. június 16., kedd
Hangover
Sziasztok!
Bocsi a kimaradásért, de meghoztam az új részt! :)
Mindenki kíváncsian firtatott, miközben kisétáltak. Elvörösödve ballagtam oda a tanári asztalhoz.
- Dóra, beszélni szerettem volna önnel.
- Tudom... Mármint most tudtam meg.
- Gondolom kíváncsi miről lenne szó. Reggel az Árvaház hívott. Azt mondták felkereste Őket, egy bizonyos Ludas Máté és felesége, Ludas Judit. Ismerős nevek Dóra?
Ludas, Ludas, Ludas...
- IGEN! - kiálltok fel.
- Milyen rokonaid?
- Khm.. Tanár úr, ez kicsit bonyolult. A papámnak kettő felesége volt, és az első örökbe fogadott gyerekei, akinek már a mamám első férjétől vannak a nevek. Na, Ők.
- És kisasszony, nem gondolt rá, hogy felkeresse Őket?
- Nem tudtam, hogy még élnek.
- Rendben van, akkor visszahívom az Árvaházat, és megmondom, hogy igaz.
- Köszönöm.
Iskola végén boldogan - ami nálam elég szokatlan - mentem oda Kingához, és újságoltam el neki a hírt.
Mosollyal az arcomon mentünk haza, és próbáltunk mindent megbeszélni útközben.
- Annyira jó neked! Elmehetsz ebből a pökhendi árvaházból!
- Nem "pökhendi". És amúgy is... Mi is? Jó nekem! Sajnálom, hogy te nem mehetsz el innen! De majd hátha valaki örökbe fogad.
- És ha nem?
- Akkor is már csak egy évet kell itt kibírnod!
- Igaz... És mi lesz utána? Ki fog majd segíteni, válsághelyzetben?
- Te. Kinga, te olyan egyedülálló és magabiztos lány vagy, nincs senkire szükséged! Akire meg van, az majd jönni fog!
- Dóri, te pedig annyira optimista lettél, mióta megtudtad. - erre csak mosolyogtam, és így sikerült neki is egyet az arcára csalnom.
Az asztalnál egy aranyos pár álldogált, és engem nézett mosolyogva. A férfi inget, farmert és bakancsot vett fel. Fekete haja volt, és hófehér bőre. Ha szürke szemei nem sugároztak volna kedvességet, meg is ijedtem volna tőle. A nőn drapp kabát volt, hozzáillő táskával. Fekete szoknya, és szintén drapp cipő. Barna haja szép kontyba volt fogva. Gyönyörű sötétkék szemei voltak, és a férfitől eltérően sötétebb bőre.
Félénken odasétáltam hozzájuk, és kezemet nyújtottam Máténak. Ő erre csak felkacagott, és puszit nyomott az arcomra.
Távoli nagynéni és nagybácsi.
Judit átölelt, majd Ő is egy puszit adott.
- Annyira örülök, hogy megtaláltunk! - lelkendezik a nagynéném.
- A papírokat már kitöltötték a rokonaid, már csak neked kell itt - mutatott az asztal mögött ülő hölgy - aláírni.
- Tiszai Dóra - motyogom magamnak, miközben a tollal írok.
- Rendben. Kérem pakoljanak össze, és már csak az igazgatóval kell elintézni. - int.
Beszaladok a szobába, ahol megtalálom a lányokat. Szorosan megölelem Kingát és boldogan megcsinálom ugyanezt Tinával.
- Ugye vigyázol magadra? - kérdezi a kisebbik.
- Perszehogy! Annyira fogtok hiányozni! - összeszedem azt a kevéske cuccom, majd belenyomom a másik, nagyobbik iskolatáskámba.
- És majd néha találkozunk? - kérdezi Kinga.
- Suliba is, nem megyek külföldre! Itt lezsek a városban, ott leszek a suliban is. És ide is fogok jönni!
- Rendben. Akkor holnap, ölel meg még egyszer, ahogy Tina is. Intek nekik, és megyek el.
Végül is nem a világ másik felére költözök...
A "pótszüleim" akiket most már így fogok emlegetni, az igazgatóval beszéltek. Pótapu kezet rázott vele, majd intett nekem, hogy menjek. Illedelmesen elköszöntem és kiléptem az ajtón. A szabadság illata. Aminek amúgy nincs is illata.
Fagyos levegő megcsapta az arcom, ezért a sálam jobban felhúztam.
- Gyere, ott a kocsi - hívott pótanyu.
Szó nélkül oda sétáltam, majd beültem a kocsiba, és becsatoltam magam.
Pótapu vezetett, és bekapcsolta a rádiót. A Hangover szólt Taio Cruzt - tól. Egyik kedvenc számom.
Az út tízperces volt, és megérkeztünk a... A repülőtérre.
Bocsi a kimaradásért, de meghoztam az új részt! :)
Mindenki kíváncsian firtatott, miközben kisétáltak. Elvörösödve ballagtam oda a tanári asztalhoz.
- Dóra, beszélni szerettem volna önnel.
- Tudom... Mármint most tudtam meg.
- Gondolom kíváncsi miről lenne szó. Reggel az Árvaház hívott. Azt mondták felkereste Őket, egy bizonyos Ludas Máté és felesége, Ludas Judit. Ismerős nevek Dóra?
Ludas, Ludas, Ludas...
- IGEN! - kiálltok fel.
- Milyen rokonaid?
- Khm.. Tanár úr, ez kicsit bonyolult. A papámnak kettő felesége volt, és az első örökbe fogadott gyerekei, akinek már a mamám első férjétől vannak a nevek. Na, Ők.
- És kisasszony, nem gondolt rá, hogy felkeresse Őket?
- Nem tudtam, hogy még élnek.
- Rendben van, akkor visszahívom az Árvaházat, és megmondom, hogy igaz.
- Köszönöm.
Iskola végén boldogan - ami nálam elég szokatlan - mentem oda Kingához, és újságoltam el neki a hírt.
Mosollyal az arcomon mentünk haza, és próbáltunk mindent megbeszélni útközben.
- Annyira jó neked! Elmehetsz ebből a pökhendi árvaházból!
- Nem "pökhendi". És amúgy is... Mi is? Jó nekem! Sajnálom, hogy te nem mehetsz el innen! De majd hátha valaki örökbe fogad.
- És ha nem?
- Akkor is már csak egy évet kell itt kibírnod!
- Igaz... És mi lesz utána? Ki fog majd segíteni, válsághelyzetben?
- Te. Kinga, te olyan egyedülálló és magabiztos lány vagy, nincs senkire szükséged! Akire meg van, az majd jönni fog!
- Dóri, te pedig annyira optimista lettél, mióta megtudtad. - erre csak mosolyogtam, és így sikerült neki is egyet az arcára csalnom.
Az asztalnál egy aranyos pár álldogált, és engem nézett mosolyogva. A férfi inget, farmert és bakancsot vett fel. Fekete haja volt, és hófehér bőre. Ha szürke szemei nem sugároztak volna kedvességet, meg is ijedtem volna tőle. A nőn drapp kabát volt, hozzáillő táskával. Fekete szoknya, és szintén drapp cipő. Barna haja szép kontyba volt fogva. Gyönyörű sötétkék szemei voltak, és a férfitől eltérően sötétebb bőre.
Félénken odasétáltam hozzájuk, és kezemet nyújtottam Máténak. Ő erre csak felkacagott, és puszit nyomott az arcomra.
Távoli nagynéni és nagybácsi.
Judit átölelt, majd Ő is egy puszit adott.
- Annyira örülök, hogy megtaláltunk! - lelkendezik a nagynéném.
- A papírokat már kitöltötték a rokonaid, már csak neked kell itt - mutatott az asztal mögött ülő hölgy - aláírni.
- Tiszai Dóra - motyogom magamnak, miközben a tollal írok.
- Rendben. Kérem pakoljanak össze, és már csak az igazgatóval kell elintézni. - int.
Beszaladok a szobába, ahol megtalálom a lányokat. Szorosan megölelem Kingát és boldogan megcsinálom ugyanezt Tinával.
- Ugye vigyázol magadra? - kérdezi a kisebbik.
- Perszehogy! Annyira fogtok hiányozni! - összeszedem azt a kevéske cuccom, majd belenyomom a másik, nagyobbik iskolatáskámba.
- És majd néha találkozunk? - kérdezi Kinga.
- Suliba is, nem megyek külföldre! Itt lezsek a városban, ott leszek a suliban is. És ide is fogok jönni!
- Rendben. Akkor holnap, ölel meg még egyszer, ahogy Tina is. Intek nekik, és megyek el.
Végül is nem a világ másik felére költözök...
A "pótszüleim" akiket most már így fogok emlegetni, az igazgatóval beszéltek. Pótapu kezet rázott vele, majd intett nekem, hogy menjek. Illedelmesen elköszöntem és kiléptem az ajtón. A szabadság illata. Aminek amúgy nincs is illata.
Fagyos levegő megcsapta az arcom, ezért a sálam jobban felhúztam.
- Gyere, ott a kocsi - hívott pótanyu.
Szó nélkül oda sétáltam, majd beültem a kocsiba, és becsatoltam magam.
Pótapu vezetett, és bekapcsolta a rádiót. A Hangover szólt Taio Cruzt - tól. Egyik kedvenc számom.
Az út tízperces volt, és megérkeztünk a... A repülőtérre.
2015. június 9., kedd
Az én életem. Az én filmem.
*Na, emberek, azért jött későn a rész mert... Na, hát... Izé :D A gyümölcslevem ráöntöttem a billentyűzetemre, és most kaptam meg az újat. De, ez jobb, ez egészségesebb ,meg minden... :P
A csengő újra szól, így felriaszt álmából minden embert. Kinyitom és megtörlöm szemem, majd lassan odasétálok a tükörhöz. A hajam nyomott - mint mindig. Kleóros bőröm miatt a bőrhibáim se látszanak nagyon, csak a pattanások, de azokat elintézem mindig. Elkészülök, majd a buszt várva elgondolkozok. Az életemen.
Koszos, és büdös szag terjeng - mint minden áldott napon. Saras padlótól olyan lesz a cipőm, bár mindegy, úgyis a cipő a legkisebb gondom. Ha ez egyáltalán gond.
A Deák téri megállónál felszáll három, színes, alul öltözött szőke. Vihognak, sugdolóznak. Az utóbbit inkább akkor mikor tekintetük rám terelődik. Megvető pillantásokat küldenek felém, majd amikor az egyik odasúg valamit a másiknak az egész busz a nevetésüktől zeng. Ja, és tiszta, hallom, khm... Hogy mondják azt, akinek nincs érzéke a divathoz? Lúzer, az! Úgy tűnik, nem zavarja őket, hogy hallok mindent.
Szerencsére a következő megállónál le is topogtak a magsassarkújukkal, más cikizhető áldozatot keresve, én pedig beértem az iskolába.
A szürke falak, és az idő komor hangulatot sugall, de így is boldogok a diákok, ugyanis holnap téli szünet. Jöhet a karácsony, hanuka, na meg a szilveszter.
A 10. - es diákok próbálták kidíszíteni a kopár, unalmas falakat, és égőket aggattak fel rá. A 11. - esek pedig a karácsonyfát vették kezelésbe, és mindenféle csili - vili cuccokkal rakták tele a fenyőt. Egy lány épp az aranyos csillagot illesztette a helyére, egy létrára állva.
Kinga mellettem haladt és a padolót bámulta. Hófehér bőre még sápadtabb volt, haja szemébe hullott. Táskáját erősen magához szorította, mintha védekezni próbálna. Bakancsa nagy volt a lábára, ezért inkább csoszogott, mint sétált.
Belépve a terembe egy hatalmas "Boldog Karácsonyt kíván a 9. a!" feliratú anyag volt felakasztva a falra.A táblát lányok díszítették rajzaikkal, karácsonyfákat, fagyöngyöket, csillagokat, jászolokat firkáltak krétával.
A fiúk csapatokban, kettesével álltak, ültek - volt aki feküdt is - és hülyéskedtek.
Odasétáltam a padomhoz, és lehajtottam a fejem.. Iszonyú érzés tört elő belőle, fejfájás. Összeszorítottam a szemem, és azt kívántam, bár más helyébe lehetnék. Például ott van Kitti. A lány mindig boldog, ha fáj valamije, azt is elnyomja. Vajon, hogy csinálja?
Kinga mellém telepedett és beszélgetést kezdeményezett.
- Utálom a karácsonyt. - mondja. Odafordítom fejem és felhúzom a szemöldököm.
- Miért?
- Nem, nem is a karácsonyt... A szilvesztert. - ezt viszont már tudtam. Szilveszterkor elütötte a szüleit egy részeg autós. Nem hoztam fel a témát, régi sebeket tépnék fel. Ezért is áttereltem a témát.
- Szerintem menj át az osztályodba, nehogy elkéss - nézek az órára ami 8: 09 -et mutat.
Kinga szó nélkül feláll és elindul. Nem nézek utána, de hallom a lépteit távolodni.
A mi tanárunk viszont még nem jött meg, hiába volt fél kilenc. A fiúk ökörködtek, a lányok összeültek. Csak én és Bori maradtunk ketten, akiket rohadtul nem érdekelt ez.
A melírozott hajú lány odasétál mellém és néma csöndben ülünk a padot bámulva.
Háromnegyed kilenc.
Negyed óra elteltével a lány szótlanul ül és a drapp, egyszenű, unalmas falat bámulja a fapadok helyett. Én szememmel az órát firtatom és próbálom felgyorsítani az időt.
egy, kettő, három, négy, öt, hat...
Számolom magamban a másodperceket. Másodpercek, amik perceknek tűnnek, percek, amik óráknak tűnnek, órák, amik az örökkévalóságig tartanak.
A tanár kivörösödött arccal, lihegve, kócosan lép be az osztály terembe.
- Ehlnéhzé... Izé.. Sajnálom. Elnézést. Az vekker nem szólt gyerekek, az én hibám.
- Tanárnő, akkor magának tetszik egy beírást írni? - vigyorog Marci.
- Marcell, lehet ezt viccesnek találod, de én legalább amikor kések sietni próbálok. Amikor ti késtek egy igazolatlan a büntetésetek. Amikor én, a megszégyenülés, hogy megvárattam valakit.
- Marha nagy megszégyenülés - vihog össze suttogva a hátam mögött Noémi és Zita.
- Mit tetszettek ott mondani Dóra mögött? - húzza össze a szemét, amit szemüveg takar.
A két lány elvöröslve egyenesedik ki, majd motyognak valami sajnálomot.
- Jobb is így. Na, de mivel már csak 10 perc van az órából, nem kezdünk neki az új tananyagnak történelemből. Addig is halkan lehet elfoglalni magad. De a következő óráról ne feledkezzetek meg, hiába van az utolsó tanítási nap! Kicsöngetnek irány az angol, vagy a német óra!
A halk sutyorgásból egész nagy kiabálások lettek, szünetre. És felkaptam a cuccom és kisétáltam a teremből.
Oda akartam menni Kingához, és mellette lenni, de a büfénél megtalált lányt már lefoglalta Ricsi. Egy éve járnak, szerencsés Kinga, hogy ilyen párt talált. Hiába vonzza a lányokat, barátnője mellett marad.
Most is próbált odaférkőzni "Encike". Amúgy Enikő a neve, de ehhez ragaszkodik.
A csaj azt hiszi, hogy a milliónyi tini lány közül - részemről nem vagyok benne a milliókban - övé Justin Bieber. Személy szerint gyűlölöm a srácot, tiszta nyálas melegséget énekel.
Na, de vissza. tehát Encike azt hiszi övé Justin, de mégiscsak pasizik. Tipikus idióta, viháncoló tinilány.
Ebben a gimiben kevesen vannak, úgy 10-20, de azok sem olyanok, mint a romantikus filmekben a "rossz" csajok, akik a végén megszívják. De ha az én életem film lenne, nem így, ilyen állapotban állnék most. Kivéve, ha ez az a rész, mikor a főszereplő szenvedik, szerelmi, és más bánatok miatt. Azok olyan uncsik. De nem olyan uncsik, mint az én életem. Az én filmem.
A büfében vettem a mosogatással megkeresett pénzemből egy teát, felkaptam a kabátom és a sálam, majd a kinti padokra cuccoltam.
Mikor már csak kettő perc volt a szünetből, belecéloztam a kukába a műanyag poharat és szaladtam a nyelvi előadóba.
- Good morning! Kezdjük megint az alapokkal, ismétlésként. tudom, ezeket elsőben tanultátok, de azért jó ismételni. Tehát, te! - mutatott rám - What's your name?
- ööö... My name is Dóri.
- What's your firdt name?
- My first name is Dóri.
- What's your family name?
- My family name is Tiszai.
- How olda are you?
- I am fifteen years old.
- Rendben, ügyes vagy Dóra, egy potya ötös! És most mindenki ezt a füzetbe, csak saját magával!
Határos János tanító felírta a kérdéseket a táblára, majd leült a tanári asztalhoz.
Nekikezdtem a másolásnak én is. Mikor a What's your family name?-nél tartottam bekiabált valaki.
- Tanár bá, utolsó nap! Biztos nem lazítunk kicist? - a hang ismerős volt. Lovag Márk váltott szót Határossal.
- Lovag Márton! Kicsit tisztelettudóbb is lehetnél. És képzeld, épp azt csináljuk, ugyanis ma meg akartam veletek íratni a röpdogát! De tudod mit? Te meg is írhatod, itt van! - emeli fel a hangját Határos, majd odanyújt Márknak egy lapot.
A fiú sóhajt egyet, amolyan "szarom le" stílussal, lazán átveszi a lapot, majd kettő perc múlva ki is viszi.
A tanár elkerekedett szemmel nézi, ugyanis A fiú csillagosat írt. Visszafele menet lepacsizott marcival, amjd röhögve visszaült a helyére.
Én is pont befejeztem, és a tanár is pont belekezdett a monológjába.
- Erről kell példát venni... stb... stb... - rohadtul nem érdekelt, így elmerültem a gondolataimban.
Nem tudom, hogy, de valahogy a szüleimhez tévedtem. Rögtön eszembe jutott a haláluk.
13 éves voltam. Fogszabályzó díszelgett a fogaimon, és még szeplőim is voltak. Az általánosban voltam még, 7. -es.
Egy kocsi nekik hajtott a hídon, így kisiklottak, bele a Dunába. Akkor sírtam. Sokat, mindig. Az osztálytársaim hetedikben megértőek voltak, és segíteni próbáltak. Reni, ha hozott valami finomat mindig adott belőle, a tanárok is kicsit elnézőbbek voltak. Egészen nyolcadikig. Akkor már mindenki megunott. Szerintem, ha ők veszítenék el szüleiket egy életre - mint én - nem felejtenék el.
A gondolatmenetemből a tanár bá zavart ki. Hálás vagyok érte.
- Lelassítanám az időt, még egy két percet adva Laurának, de te is add be. - Határos hosszasan nézte, majd rányomta a hármast.
- Köszönöm! És, most, mehetnek! Csak Dóri maradjon egy iciri picirit - mutatja ujjával az az iciri piciriséget. Mindenki tekintete rám szegeződik.
Utálok, a középpontban lenni.
A csengő újra szól, így felriaszt álmából minden embert. Kinyitom és megtörlöm szemem, majd lassan odasétálok a tükörhöz. A hajam nyomott - mint mindig. Kleóros bőröm miatt a bőrhibáim se látszanak nagyon, csak a pattanások, de azokat elintézem mindig. Elkészülök, majd a buszt várva elgondolkozok. Az életemen.
Koszos, és büdös szag terjeng - mint minden áldott napon. Saras padlótól olyan lesz a cipőm, bár mindegy, úgyis a cipő a legkisebb gondom. Ha ez egyáltalán gond.
A Deák téri megállónál felszáll három, színes, alul öltözött szőke. Vihognak, sugdolóznak. Az utóbbit inkább akkor mikor tekintetük rám terelődik. Megvető pillantásokat küldenek felém, majd amikor az egyik odasúg valamit a másiknak az egész busz a nevetésüktől zeng. Ja, és tiszta, hallom, khm... Hogy mondják azt, akinek nincs érzéke a divathoz? Lúzer, az! Úgy tűnik, nem zavarja őket, hogy hallok mindent.
Szerencsére a következő megállónál le is topogtak a magsassarkújukkal, más cikizhető áldozatot keresve, én pedig beértem az iskolába.
A szürke falak, és az idő komor hangulatot sugall, de így is boldogok a diákok, ugyanis holnap téli szünet. Jöhet a karácsony, hanuka, na meg a szilveszter.
A 10. - es diákok próbálták kidíszíteni a kopár, unalmas falakat, és égőket aggattak fel rá. A 11. - esek pedig a karácsonyfát vették kezelésbe, és mindenféle csili - vili cuccokkal rakták tele a fenyőt. Egy lány épp az aranyos csillagot illesztette a helyére, egy létrára állva.
Kinga mellettem haladt és a padolót bámulta. Hófehér bőre még sápadtabb volt, haja szemébe hullott. Táskáját erősen magához szorította, mintha védekezni próbálna. Bakancsa nagy volt a lábára, ezért inkább csoszogott, mint sétált.
Belépve a terembe egy hatalmas "Boldog Karácsonyt kíván a 9. a!" feliratú anyag volt felakasztva a falra.A táblát lányok díszítették rajzaikkal, karácsonyfákat, fagyöngyöket, csillagokat, jászolokat firkáltak krétával.
A fiúk csapatokban, kettesével álltak, ültek - volt aki feküdt is - és hülyéskedtek.
Odasétáltam a padomhoz, és lehajtottam a fejem.. Iszonyú érzés tört elő belőle, fejfájás. Összeszorítottam a szemem, és azt kívántam, bár más helyébe lehetnék. Például ott van Kitti. A lány mindig boldog, ha fáj valamije, azt is elnyomja. Vajon, hogy csinálja?
Kinga mellém telepedett és beszélgetést kezdeményezett.
- Utálom a karácsonyt. - mondja. Odafordítom fejem és felhúzom a szemöldököm.
- Miért?
- Nem, nem is a karácsonyt... A szilvesztert. - ezt viszont már tudtam. Szilveszterkor elütötte a szüleit egy részeg autós. Nem hoztam fel a témát, régi sebeket tépnék fel. Ezért is áttereltem a témát.
- Szerintem menj át az osztályodba, nehogy elkéss - nézek az órára ami 8: 09 -et mutat.
Kinga szó nélkül feláll és elindul. Nem nézek utána, de hallom a lépteit távolodni.
A mi tanárunk viszont még nem jött meg, hiába volt fél kilenc. A fiúk ökörködtek, a lányok összeültek. Csak én és Bori maradtunk ketten, akiket rohadtul nem érdekelt ez.
A melírozott hajú lány odasétál mellém és néma csöndben ülünk a padot bámulva.
Háromnegyed kilenc.
Negyed óra elteltével a lány szótlanul ül és a drapp, egyszenű, unalmas falat bámulja a fapadok helyett. Én szememmel az órát firtatom és próbálom felgyorsítani az időt.
egy, kettő, három, négy, öt, hat...
Számolom magamban a másodperceket. Másodpercek, amik perceknek tűnnek, percek, amik óráknak tűnnek, órák, amik az örökkévalóságig tartanak.
A tanár kivörösödött arccal, lihegve, kócosan lép be az osztály terembe.
- Ehlnéhzé... Izé.. Sajnálom. Elnézést. Az vekker nem szólt gyerekek, az én hibám.
- Tanárnő, akkor magának tetszik egy beírást írni? - vigyorog Marci.
- Marcell, lehet ezt viccesnek találod, de én legalább amikor kések sietni próbálok. Amikor ti késtek egy igazolatlan a büntetésetek. Amikor én, a megszégyenülés, hogy megvárattam valakit.
- Marha nagy megszégyenülés - vihog össze suttogva a hátam mögött Noémi és Zita.
- Mit tetszettek ott mondani Dóra mögött? - húzza össze a szemét, amit szemüveg takar.
A két lány elvöröslve egyenesedik ki, majd motyognak valami sajnálomot.
- Jobb is így. Na, de mivel már csak 10 perc van az órából, nem kezdünk neki az új tananyagnak történelemből. Addig is halkan lehet elfoglalni magad. De a következő óráról ne feledkezzetek meg, hiába van az utolsó tanítási nap! Kicsöngetnek irány az angol, vagy a német óra!
A halk sutyorgásból egész nagy kiabálások lettek, szünetre. És felkaptam a cuccom és kisétáltam a teremből.
Oda akartam menni Kingához, és mellette lenni, de a büfénél megtalált lányt már lefoglalta Ricsi. Egy éve járnak, szerencsés Kinga, hogy ilyen párt talált. Hiába vonzza a lányokat, barátnője mellett marad.
Most is próbált odaférkőzni "Encike". Amúgy Enikő a neve, de ehhez ragaszkodik.
A csaj azt hiszi, hogy a milliónyi tini lány közül - részemről nem vagyok benne a milliókban - övé Justin Bieber. Személy szerint gyűlölöm a srácot, tiszta nyálas melegséget énekel.
Na, de vissza. tehát Encike azt hiszi övé Justin, de mégiscsak pasizik. Tipikus idióta, viháncoló tinilány.
Ebben a gimiben kevesen vannak, úgy 10-20, de azok sem olyanok, mint a romantikus filmekben a "rossz" csajok, akik a végén megszívják. De ha az én életem film lenne, nem így, ilyen állapotban állnék most. Kivéve, ha ez az a rész, mikor a főszereplő szenvedik, szerelmi, és más bánatok miatt. Azok olyan uncsik. De nem olyan uncsik, mint az én életem. Az én filmem.
A büfében vettem a mosogatással megkeresett pénzemből egy teát, felkaptam a kabátom és a sálam, majd a kinti padokra cuccoltam.
Mikor már csak kettő perc volt a szünetből, belecéloztam a kukába a műanyag poharat és szaladtam a nyelvi előadóba.
- Good morning! Kezdjük megint az alapokkal, ismétlésként. tudom, ezeket elsőben tanultátok, de azért jó ismételni. Tehát, te! - mutatott rám - What's your name?
- ööö... My name is Dóri.
- What's your firdt name?
- My first name is Dóri.
- What's your family name?
- My family name is Tiszai.
- How olda are you?
- I am fifteen years old.
- Rendben, ügyes vagy Dóra, egy potya ötös! És most mindenki ezt a füzetbe, csak saját magával!
Határos János tanító felírta a kérdéseket a táblára, majd leült a tanári asztalhoz.
Nekikezdtem a másolásnak én is. Mikor a What's your family name?-nél tartottam bekiabált valaki.
- Tanár bá, utolsó nap! Biztos nem lazítunk kicist? - a hang ismerős volt. Lovag Márk váltott szót Határossal.
- Lovag Márton! Kicsit tisztelettudóbb is lehetnél. És képzeld, épp azt csináljuk, ugyanis ma meg akartam veletek íratni a röpdogát! De tudod mit? Te meg is írhatod, itt van! - emeli fel a hangját Határos, majd odanyújt Márknak egy lapot.
A fiú sóhajt egyet, amolyan "szarom le" stílussal, lazán átveszi a lapot, majd kettő perc múlva ki is viszi.
A tanár elkerekedett szemmel nézi, ugyanis A fiú csillagosat írt. Visszafele menet lepacsizott marcival, amjd röhögve visszaült a helyére.
Én is pont befejeztem, és a tanár is pont belekezdett a monológjába.
- Erről kell példát venni... stb... stb... - rohadtul nem érdekelt, így elmerültem a gondolataimban.
Nem tudom, hogy, de valahogy a szüleimhez tévedtem. Rögtön eszembe jutott a haláluk.
13 éves voltam. Fogszabályzó díszelgett a fogaimon, és még szeplőim is voltak. Az általánosban voltam még, 7. -es.
Egy kocsi nekik hajtott a hídon, így kisiklottak, bele a Dunába. Akkor sírtam. Sokat, mindig. Az osztálytársaim hetedikben megértőek voltak, és segíteni próbáltak. Reni, ha hozott valami finomat mindig adott belőle, a tanárok is kicsit elnézőbbek voltak. Egészen nyolcadikig. Akkor már mindenki megunott. Szerintem, ha ők veszítenék el szüleiket egy életre - mint én - nem felejtenék el.
A gondolatmenetemből a tanár bá zavart ki. Hálás vagyok érte.
- Lelassítanám az időt, még egy két percet adva Laurának, de te is add be. - Határos hosszasan nézte, majd rányomta a hármast.
- Köszönöm! És, most, mehetnek! Csak Dóri maradjon egy iciri picirit - mutatja ujjával az az iciri piciriséget. Mindenki tekintete rám szegeződik.
Utálok, a középpontban lenni.
2015. június 3., szerda
Szereplők
Név: Tiszai Dóra (Dóri, Dorka)Kor: 15
Kapcsolat: Egyedülálló
Állapot: #bárcsakneénlennékén
Tehetség: Rajz, írás
Nyelvtudás: Magyar, Angol
Név: Keleti Kinga (Kinga)
Kor: 17
Kapcsolat: Kapcsolatban (Katona Richárd)
Állapot: #átkellgonddolnomazéletemmielőttkéső
Tehetség: Türelem, matek
Nyelvtudás: Magyar, Angol, Francia
Név: Katona Richárd (Ricsi)
Kor: 18
Kapcsolat: Kapcsolatban (Keleti Kinga)
Állapot: #nincsisjobbegyüvegsörnél
Tehetség: Testnevelés, földrajz
Nyelvtudás: Magyar, Francia
Név: Nagy Martina (Tina)
Kor: 14
Kapcsolat: Egyedülálló
Állapot: #csakegykönyvésvégeabúnak
Tehetség: Olvasás, biológia
Nyelvtudás: Magyar, Angol
Név: Huszár Borbála (Bori)
Kor: 15
Kapcsolat: Egyedülálló
Állapot: #mégegykicsiideéskész
Tehetség: Testnevelés, biológia
Nyelvtudás: Magyar, Angol
Név: Kiss Enikő (Enci)
Kor: 14
Kapcsolat: Eljegyezve (Justin Bieber)
Állapot: #ilovejustinbieber
Tehetség: Földrajz, történelem, olvasás
Nyelvtudás: Magyar, Angol, Spanyol
Név: Lovag Márk (Márk)
Kor: 15
Kapcsolat: Egyedülálló (és úgy is marad)
Állapot: #mindigvanvalami
Tehetség: Rajz, írás, olvasás, testnevelés, matek
Nyelvtudás: Magyar, Angol, Francia, Orosz
2015. június 2., kedd
I Wanna Go
Ez a rész kicsit rövid lett, de ez csak az ismertető. Kicsit úgy, hogy belemenjünk Dóri életébe, tudjuk, amit Ő is. És ha tetszett a részt, kérlek írj kommentet, hogy tudjam folytassam e. Érdemes e folytatni, mert úgyis fogom :)
A hideg kicsípte a bőröm, és piros lett tőle az orrom. Minden egyes levegővételnél látszik a leheletem, mint a cigaretta füstje. A sál már zavarja a nyakamat, viszket, szúr, így a számat betakaró anyagot leveszem magamról és a táskámba dugom. Átkarolom magam a kesztyűs kezeimmel, és várok a buszra.
A szél játszik barna, göndör hajammal, néha, néha az arcomba csapva, várva, hogy reagáljak.
Jobbomon egy hajléktalan turkál a kukában, dideregve. A pesti busz kipufogófüstje az arcába száll, így köhögő rohama lesz. Balomon egy olyan 17 - 18 éves fekete hajú srác áll, fülében fülhallgató, aminek zsinórja egy mp 3 lejátszóból lóg ki.
A befutó busz feltúrja az útszéli havat, így az a lábamra sodródik. A koszos jég belemegy a cipőmbe, így próbál meg megint zaklatni az élet.
Felkapaszkodok, majd rálépek a lépcsőre, és a saras padlóra. Szabad hely már nincs, így a legközelebbi oszlopot a kezembe markolom, és próbálok egyensúlyba maradni mikor megindul a járgány.
Betettem a fülhallgatót a fülembe, majd a mobilomról elindítottam az I Wanna Go-t. Elég pörgős szám, amiket nem nagyon szeretem, de ez akkor is az egyik kedvencem.
Behunytam a szemem, és mikor kinyitottam már a busz meg is állt. Elengedtem a kék oszlopot, amit annyira szorítottam, hogy az ujjaim fehérek lettek. Lesétáltam a lépcsőn, vagyis inkább leugrottam.
A sálamat már nem tekertem vissza - mindjárt ott vagyok - hiába égett a hideg időtől.
Bekanyarodtam az utcánkba, és megálltam az épület előtt.
Árvaház.
Ez a szó mindig eszembe juttatja mennyire szerencsétlen vagyok. A szüleim halálát. És mindig könnybe lábad a szemem emiatt. Emiatt, a szó miatt.
Sétálok pár métert a vaskapuig, majd bemegyek. Jobbra az úttól egy kis csúszda, hinta meg homokozó van. Balra pedig padok. Egy kislány hóembert épít épp. Hosszú, szőke loknis haja van, melyen egy rózsaszín sapka van. Lila kabátja, és kék farmert visel egy fekete bakanccsal. - 6 éves - A hóembernek az órát teszi a helyére.
Belépek az épületbe. Előttem rengeteg faasztal van, amin mindig is ettem, mióta itt vagyok. A konyha kicsit jobbra van. Balra pedig egy asztal, íróasztal, azon iratok, rengeteg irat. 2 szék egyik mögötte, másik előtte. Oda kell mennie az embernek, ha örökbe akarja fogadni a kiválasztott gyereket.
Az igazgató, Keleti Attila - 41 éves - ül az asztal mögött, előtte pedig egy férfi és egy nő van, aki mellett pedig egy lány álldogál. Szeplői vannak, hófehér bőre. Rövid, fekete haja, amit egy szintén fekete hajpánttal fogott hátra. Piros, kötött pulóvert, és egy farmert visel. Félénken pillant hol Attilára, hol az újdonsült szüleire. - 9 éves -
Továbbmentem, áthaladtam az ebédlőn és berontottam a szobánkba.
Martina az emeletes ágy tetején lábát kilógatva olvas. Szőke, hullámos haja szemébe hullik. Kockás, piros inget és egy fehér szoknyát vett fel. - 14 éves - Felpillant, majd int egyet a kezével. Kinga - 17 éves - fekszik, és az eget bámulja - vagyis az emeletes ágy tetejét - Egyenes barna haja össze - vissza áll. Kék, fehér szöveges (Life <3 Love) pólót és egy fehér cicanadrágot látok rajta. Motyog valami "hello" - t összességében, majd folytatja az élete átgondolását.
Ledobom a táskám a saját ágyamra, majd sóhajtva leülök. Előhúzom a könyvet, és utánozva Tinát olvasni kezdek.
Alig múlt egyéves. De Ő azért büszke magára. Hogy is ne lenne, mikor nagylány módra, babakocsi nélkül sétálhat a parkban.
Olvasom a Kicsi lány - ban.
Olvasok, olvasok, olvasok, aztán sötétség.
Kinga riaszt fel álmomból.
- Gyere vacsorázni - mondja. Kinga a legidősebb nálunk. Ő örülhet, mert egy év, vagyis másfél, és mehet innen.
Felkeltem, megtöröltem a szemem, kifésültem a hajamból a csomókat és kibaktattam. Már szinte mindenki helyet foglalt az asztalnál, és az üres tányérját bámulta, vagy beszélgetett. Attila, a főpedagógus Lilla néni - 34 éves - és az aligazgató Gábor - 32 éves - is leültek, majd megvárva a csöndet kiosztatták az ételt.
Az egyik tányéromba paradicsomleves- és tészta - a másikba pedig hús-, rizs-, na meg kihűlt krumpli került. Vizet öntöttem magamnak, majd megvártam még mindenki kap.
- Ehettek - hallottam a felnőttek asztalától. Jóízűen falatoztam az ételt, sokszor ittam rájuk egy korty vizet. 10 perc alatt befaltam az egészet, megtöröltem a számat, majd megvárva az engedélyt elmentem.
A könyvemet felkapva, felvettem a kabátom meg a sapkám, sálam, kinti cipőm és kimentem a hóba. Odasétáltam az egyik padhoz, majd leültem, és újra belemerültem a könyvbe.
Most a csörgetés rázott fel az olvasásból. Ez a takarodót jelentette. Betettem a könyvjelzőm, és szaladtam be.
Kivárva a sorom bejutottam a fürdőbe. Lezuhanyoztam, fogat mostam majd felkaptam a cuccom és a pizsim magamra.
Elpakoltam, majd bebújtam a takaróm alá. Ilyenkor érezhetem magam igazán gyereknek, hiába vagyok 15 éves. Mindig ide képzelem anyát, ahogy puszit nyom a homlokomra, majd gondosan betakar és elköszön. Behunyom a szemem, majd az álmok magába nyelnek.
2015. május 30., szombat
Fejezetek
1. fejezet - I Wanna Go (Nem olyan hosszú)
2. fejezet - Az én életem. Az én filmem. (Hosszú)
3. fejezet - Hangover (Rövid)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)